002.

-Bethany! Ébredj! - kelteget szelíden egy nővér. Nagyon közel van a testemhez, így autómatikusan arrébb kúszok tőle. A padló most elég ígéretes helynek tűnik számomra, így gyorsan a nővértől távol, az ágy mellett állok és nézek vele farkasszemet. Látom az arcán a meglepődöttséget, de azt is, hogy nem szeretne ennek hangot adni. Talán tudja, hogy furcsa vagyok. Vagy megtanulta ezt kezelni egy ilyen helyen, mint ez a kórház. - Itt a reggelid! - tesz le egy tányért a kisasztalomra. Nem szeretném, hogy közelebb jöjjön, mégis, ha kimegy az ajtón, mellettem kell elmennie. Elkezdem húzogatni a kórházi ruhát, hogy minél lentebb legyen, mert már kilátszik a térdem. A nővér megneszelte idegességemet, így távolabb ment az ágytól, mire belefeküdtem, ő meg kiment az ajtón.
Ekkor megint belépett valaki a fehér ajtón.
-Szia Beth! - amint meghallom Sofia néni hangját, egyszerre dermedek meg, és kapkodom a levegőt. Leugrok az ágyról, és a falhoz hátrálok, hogy minél messzebb kerüljek tőle. Ez egy kórház, itt nem bánthat - ismételgetem magamban mint egy mantrát. - Tudod, kicsi lány, ha elmondod bárkinek is, hogy mit tettem veled, akkor miután vissza kerülsz a nevelőotthonba, már nem csak játszadozunk. - kacsint rám aztán megfordul és kimegy, otthagyva engem a félelemtől kalapáló szívvel. Visszamászok az ágyba, vigyázva sajgó kezemre.
A csipogás mellettem megint kicsit gyorsabb lesz, de lelassítom a lélegzetvételeimet, így megakadályozva, hogy bárki bejöjjön és a személyes teremben tevékenykedjen.
Nem láttam sokat a világból, nem ismerek semmit sem a nevelőotthonon és ezen a kórtermen kívül és ugyan így vagyok a tudással is. Csak azt tudom, amit megtanítottak, de annál talán egy kicsit még többet. Azt tudom, hogy amit az a nő tett velem, az bűncselekmény, és kirúgják az otthonból ha elmesélem, mit tett velem. Talán még börtönbe is zárják. Tehát mit akarna velem tenni? A fenyegetése alaptalan mert ha kikerülök innen már rég nem lesz ott.
Persze, hogy el fogom mondani a pszichológusomnak. Csak előbb készen kell rá állnom. Senki nem tudja ezt a történetet Alexen kívül. Még neki is nehezen mondtam el, könnyek között. Mert már nagyon kicsi koromban is tudtam, hogy ez nincs rendjén.
-Jóreggelt! - jön be mosolygósan a dilidoki - Hogy van a beteg?
- A karom már egyáltalán nem fáj. - felelek
-Ohh, nem, drágám, én a lelki állapotára vagyok kíváncsi. - odahúzza az ágyam mellé az egyetlen széket ami ebben a szobában van, és leül rá. Érzem magamon a figyelmes tekintetét, és tudom hogy nem adná fel a kutakodást a fejemben még akkor sem, ha nem szólalnék meg. Hát persze, elég érdekes ha behoznak egy fiatal lányt a kórházba egy zúzódással, de be kell nyugtatózni a pácienst mert ha bárki is hozzáér, elhúzódik, és inkább leugrik a gurulós ágyról minthogy hozzáérjenek. Biztos érdekesnek és kellően elcseszettnek talál. Csak úgy mint én is magamat.
- Nem vagyok jól. - mondom el neki az igazat
- Amikor mondtam, hogy gondolkozz el, hogy miért félsz az érintkezéstől, miért lettél olyan ideges?
-Eszembe jutott egy olyan eset, ami körülbelül minden nap megtörtént. - nagyon diplomatikusnak gondolom a válaszomat, mert így nem kellett semmi olyat kimondanom, ami miatt újra eszembe jutnának a történtek.
- Mikor kezdődtek ezek a minden napi esetek? - jól teszi fel a kérdést, mert ő sem említ semmit. Nem találgat, és legfőképpen nem kérdez rá a borzalmakra. Egy pirospont neki.
- Nem emlékszem a kezdetükre. Már egészen kicsi koromtól.
- Hogy érzel ezzel kapcsolatban?
- Ez undorító. És nem hiszem hogy valaha is túl tudnék ezen az egészen jutni, de ha tud bármilyen megoldást, kész vagyok küzdeni az eredményért.
- Ezért vagyok itt. Biztos vagyok benne hogy tudunk rá megoldást találni. Tudod, kamerával figyeljük a szobádat, és volt egy érdekes részlet a mai nap. Mesélnél a látogatódról, aki úgy megilyesztett?
-Tessék? Kamerával van itt megfigyelve minden? Ez majdnem olyan mintha folyamatosan a személyes teremben tartózkodnának!
- Ez csak a biztonságodat szolgálja, és hogy minél hamarabb kiderítsük, hogy mi a megoldás a helyzetedre. Megfigyeltük a viselkedésedet. Amikor egy nővér jött be, nem féltél, csak írtóztál, viszont amikor bejött az a nő... A félelem megemésztett téged.
- Ő miatta van ez az egész. Ő az aki ezt tette velem.
- Pontosan mit?
- Megerőszakolt...